A nálam élő papagáj szülőket nem zárom be szűk tenyészkalitkákba, amelyekben két ülőrúd és egy odú „ajánlott” a szakirodalom szerint, hanem inkább kolóniában tartom őket. A felnőtt madárkáim az év nagy részében a kertben, magas, tágas röpdékben élnek, melyeket fákkal és zöld növényekkel teszek még ingergazdagabbá.

(Megjegyezném, hogy az idős tenyésztők 5%-os fióka keltést jövendöltek nekem a kolóniába, de ez helyett 70%-os költési arány van.)

A papagájok nagyon élvezik a szabad, tágas tartási körülményeket és ezt sok pici tojással hálálják meg nekem...

Odúból sosem elég

A párok képesek egyszerre kettő (néha három) egymáshoz közeli odút is lestoppolni maguknak, és vérre mennek azokkal a szomszédaikkal, akik ugyanazokat a felesleges odúkat szeretnék megszerezni maguknak. Így aztán minden párra két odút, de inkább hármat szoktam számolni. Ezzel elkerülöm a fészekdúlásokat, és a tojók sem ölik meg egymást a szűkös lakáshelyzet miatt.

Csetepaték előfordulnak ugyan, de ez természetes dolog. Ha óriási hely áll rendelkezésükre, akkor a verekedések sem tudnak elfajulni, mert a gyengébbik papagáj messzire el tud repülni a vitatott odú helyétől, és a röpde más részein talál magának csendesebb fészkelő helyet.

Párosítás a papagáj kolóniában

Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen módszerrel állítom párba a nagy kolóniában a papagájokat? Hogy kerülöm el, a hibridek létrejöttét vagy testvérek közötti házasságot? Valószínűsítik, hogy sehogy, pedig meg lehet oldani a problémát egész egyszerűen.

Amikor még fiatalok a tenyésztésre szánt szülő madarak, akkor összezárva (egy szobában vagy egy kalitkában) tartom azokat a példányokat, amelyeknek megengedett, hogy párokba álljanak. Az esetek többségében ez simán megy. Egymásba szeretnek az összeilleszthető kis papagájok egy-két hónap alatt, és ezután mehetnek is a többiek közé, ahol aztán együtt is maradnak.

Vannak persze néha kivételes, helytelennek is nevezhető esetek, amikor pl. egy felnőtt madár párja elpusztul, és kolóniából szerez magának egy új párt a saját szempontjai szerint, de nagyon meglepő módon szinte mindig "helyesen" választanak. Évek óta figyeljük a családdal a színes törpepapagájokat, és azt tapasztaljuk, hogy az egymáshoz hasonló színű egyedek kifejezetten keresik egymás társaságát. Ez már pici korukban is megfigyelhető, amikor az egyik ágon csak zöld, a másik ágon csak kék fischer törpék ülnek, míg harmadik ágon a fekete fejűek bújnak össze. (Akkor is így van ez, amikor a madarak nem testvérek, sőt akkor is, ha fióka - sőt tojás - korukban összekeverjük őket. Az esetek többségében a törpepapagájok színek szerint rendeződnek és állnak párba.)

A véletlen párosítás csodája

Akad olyan párocska is, amelyek tagjai egyáltalán nem lennének egymáshoz valók, mivel az egyik fischer törpe, a másik pedig feketefejű törpe. A legtöbb tenyésztő ezen tud a leginkább megbotránkozni, pedig ez a furcsa párosítás olyan ismereteket adott nekem, amelyeket a „hivatalos utat járó” tenyésztők sohasem fognak megtapasztalni.

Jelesül azt, hogy a – jelenleg még – két különálló fajnak tartott törpepapagáj (fisher + personata) párosításából olyan kedves és könnyen szelídíthető fiókák származnak, amelyekre a „tiszta vérű” egyedeknél nem is számíthattunk. Ezeknek a keverék kicsiknek a színe nem mondható csodálatosnak, de a kedvességük példátlan.