Fiókák nevelése
A törpepapagájok gyönyörű színváltozatai sok embert lenyűgöznek, és az utóbbi években azt látom, hogy egyre többen foglalkoznak velük.
Kezdeti nehézségek
„Milyen jó lenne megsimogatni egy ilyen kismadarat!” – gondoltam régebben, de akkor még az összes, általam ismert törpepapagáj vad volt. Közelíteni sem lehetett feléjük, mert menekültek az emberek elől, és ugyanilyenek voltak a első saját törpikéim is.
Sajnáltam őket, mert nem tudtam úgy foglakozni velük, mint a nagytestű, szelíd, már régebben velünk élő papagájokkal. Kimaradtak a játékokból és a szeretgetésekből szegénykék.
Természet közeli tenyésztési feltételek
A nálam élő papagáj szülőket nem zárom be szűk tenyészkalitkákba, amelyekben két ülőrúd és egy odú „ajánlott” a szakirodalom szerint, hanem inkább kolóniában tartom őket. A felnőtt madárkáim az év nagy részében a kertben, magas, tágas röpdékben élnek, melyeket fákkal és zöld növényekkel teszek még ingergazdagabbá.
(Megjegyezném, hogy az idős tenyésztők 5%-os fióka keltést jövendöltek nekem a kolóniába, de ez helyett 70%-os költési arány van.)
A papagájok nagyon élvezik a szabad, tágas tartási körülményeket és ezt sok pici tojással hálálják meg nekem...
Gyűrűzés kérdése
A papagájokra két okból tehetünk gyűrűt. Az egyik oka a gyűrűzésnek az, hogy a védett papagájfajok esetében jogszabály kötelezi erre a tenyésztőt. (Ettől eltérni csak kivételes esetekben lehet, és azt is csak egy hatósági hozzájárulással.) A másik oka a gyűrűzésnek az, hogy azok a tenyésztők, akik nem ismerik „személyesen” az összes madarukat, azok is meg tudják különböztetni őket egymástól. A zárt gyűrű a papagáj „személyi igazolványa”, amelyet – arckép hiányában - nem a madártól távol, egy fiókban tartunk, hanem a lábára húzzuk bébi korában, azért, hogy mindig „nála legyen”.
A gyűrű gravírozásából derül ki a papagáj életkora és a származása. Ez utóbbi jellemző szól leginkább a gyűrűzés mellett (a jogi kötöttségeken felül), mivel a származás ismeretében kerülhetik el a tenyésztők a közeli rokonok (pl. testvérek) párosítását.
Nem kötelező dolog a gyűrűzés
A fentiek ismeretében - bárki bármit is mondjon - én nem teszem fel a gyűrűket a törpepapagájok lábára. Leginkább azért nem, mert azt látom, hogy zavarja őket, amikor sétálnak, és amikor szűk résekben játszanak. Sajnos balesetekről is hallottam már gyűrű miatt, amikor a kismadár lába beszorult a kalitkarács és az etetőtartó karika közé és el is törött. Ezen felül azért kerülöm el a gyűrűzést, mert a tőlem származó szelíd kis papagájok nem kerülnek tenyészetekbe, nem lesznek tömeges tartás részesei, ahol csak a gyűrű alapján tudnának rájuk ismerni. A szelíd kismadarak szerető gazdikhoz kerülnek, akik nem tenyészteni szeretnék őket, hanem „csak” boldog éveket szeretnének velük együtt tölteni.
Felnevelés vagy szelídítés
A felnevelés alatt a „kézzel nevelést” értem, amikor a pici fiókát a papagájszülők helyett egy ember etet és nevel fel. A szelídítés pedig – az én értelmezésem szerint – azt jelenti, hogy egy kitollasodott, nagyobbacska „vad” madarat kezessé teszünk.
A nevelés kezdődhet a legelején, a tojás keltetésével is, de indulhat a tollasodó, odúlakó fióka etetésével is. A tojás elvétele a szülőktől jobban elfogadható erkölcsileg, mint a bébi papagáj kiemelése az odúból. Szerencsére a papagájok nem tudnak pontosan számolni, ezért nem tartják problémának, ha kevesebb tojást vagy kevesebb fiókát találnak az odújukban a gazdi távozása után. A összes tojás elvétele után a szülők a lehető legrövidebb időn belül igyekeznek újabbakat rakni, és ezt addig ismételnék, amíg ki nem merülnének tőle teljesen. (Lelketlen tenyésztők ki is használják a papagájok ezen tulajdonságát, és néhány év alatt tönkre is teszik vele a tojókat.) Ha az odúkat eltávolítjuk és az étrendet egy időre szegényesebbé tesszük (eltoljuk a magvak és a zöldségek irányába), akkor folyamatos tojásrakási kényszer abbamarad.